B-612 Kulturális műhely 6722 Szeged, Bécsi krt. 7. Telefon:70/266-2790, 30/517-1205 e-mail: b612@b612.hu   http://www.b612.hu

 

 

 

2005. november 30. szerda 19 óra


POPPER PÉTER
INDIA, AJURVÉDA
 

 

November 30-án este Popper Péter tartott előadást a B-612 Kulturális Műhelyben. Frissen megjelent könyvei kapcsán INDIA, AJURVÉDA témakörökben beszélgetett a közönséggel.
 

 

Részlet: regisztrált felhasználók oldalain

 

1. részlet BEVEZETÉS
Bevezetés: túlírt darab és a mögöttes rész.
Indiai utazások. A kelet üdvösséget hozó hatása.
Történet a kasztok működéséről: az adjunktus és rektor.
Indiai teszt: mosatlan gyümölcsök. Sors, karma.

2. részlet KULTÚRÁK HALÁLA
- Indiai leckék: Kutatómérnök hindu: az ellenszenves idegen segítése, őszinteség és „karmikus félreértés”.
- Keleti és nyugati szemlélet. Nem véletlen, hová születünk.
- India haldoklása. A technikai civilizáció és a Távol-Kelet.
- „Egy illúzió halála” című könyvről. Az európai kultúra feltámadásának illúziója.
- Ajurvéda: hiteles kép az ajurvédikus gyógyításról.
- Bölcselet, evés, a világban való orientáció, a gyógyítás „összekeverése”.
„Megettem egy disznó veséjét, egy borjú lábát, aztán átmentem a szomszéd szobába, és a lélek halhatatlanságáról gondolkodni.” Füst Milán

3. részlet ÖNMAGUNK FELVÁLLALÁSA
- Kérdés: Ennyire nem hatott Indiára a buddhizmus?
- Kérdés: Nem lehet, hogy a megváltás áttevődik a magánszférára, hogy nem kollektív, hanem egyedi ember válthatja meg önmagát, maximum kis csoportok?
- Történet Bulányi Györgyről. Bulányi György a megváltásról.
- Megváltás: önmagunk felvállalása

4. részlet AZ AMI VAGY MÁR JUTALOM ÉS BÜNTETÉS IS AZÉRT AMI VAGY
-Kérdés: Mi van ha felvállaltam magam, csomó undorító tulajdonságunkkal együtt? Gondolom ezt mindenki tudja, vagy aki gondolkodik, tudja magáról, hogy nem egy angyal.
- Belső szabadság, ok és okozat törvénye.
- Franz Werfel: A meg nem születettek csillaga
- Maradékok nélkül élni. Leggyilkosabb dolog: a „hétfőn kezdődő élet”.
- „Az, ami vagy, már jutalom és büntetés azért, ami vagy.”

5. részlet A FORMAKULTÚRA ÉS A TŰZKULTÚRA
- Kérdés: tetszett említeni, néhány országról szó esett, mindegyik haldoklik. Utána mi lesz?
- A kultúrák halála
- Vallásos érzés változása: klubélet, közösségi élmény.
- A formakultúra halála
- Dinamika (a tűz) kultúrája
- Példák a dinamizmusra: sebesség, színház, fillér.
- A szavak változása: kommunikáció helyett a mondanivaló elfedése

6. részlet AZ EMBERI MÉLTÓSÁG
- Az emberi sors: csak eszköz. Politikai, üzleti célok.
- A kiszolgáltatott ember megalázása
- Történet az urológiáról
- Petényi professzor és a tetanusz: „mert elhangzott”.
- Az orvosi „tisztesség”, „tapintat” változása
- Professzor és a hallgatónő
- Nyolc évi „Birkaság”

7. részlet A KÜLSŐ ÉS BELSŐ FEGYELEM
- Kérdés: említette, hogy 8 hónapot töltött el egy buddhista ashramban. Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan jutott el oda, hogyan sikerült beilleszkedni a szerzetesek közé, és miért jött el onnan?
- A nagy szociális paradoxon
- Az önfegyelem szerepe a gondolkodás egészségének megőrzésében
- Külső és belső fegyelem

8. részlet A FAZEKAS LEGENDÁJA
Réges-régen élt egyszer Indiában egy Kámanita nevű fiatalember, dúsgazdag kereskedőcsalád sarja. Megismerkedett egy Vaszhitti nevű lánnyal, és lángoló szerelemre gyúltak egymás iránt. S bár szerelmük az égig lobogott, mégsem lehettek egymáséi, mert Vaszhitti haridzsán volt, érinthetetlen az előkelő Kámanita számára. A kaszt törvényei erősebbek voltak, mint ők. Egy idő után el kellett válniuk. Kámanita megnősült, rangjához illő gazdag leányt vett feleségül, egyesítették a vagyont, hajóik úsztak a folyókon, karavánjaik járták az országutakat, palotájukban nyüzsögtek a szolgák és az ágyasok.
Egy napon híre jött, hogy egy Angulimála nevű kegyetlen rablóvezér érkezett a vidékre. Az a terve, hogy megrohanja Kámanita palotáját és mindenét elrabolja. Kámanita fegyverbe szólította a szolgáit, és ő maga is felfegyverkezve, háza lapos tetejéről fürkészte a rablókat, készült a harcra. S az éjszaka első harmadában azon töprengett, hogyan fogja ádáz tusában megvédeni mindazt, ami az övé. Az éjszaka második harmadában az jutott Kámanita eszébe, hogy mi lesz akkor, ha a rablók erősebbek? Mindenétől megfosztják. Semmije sem marad. S megdöbbenésére valami megkönnyebülésféle kezdett benne felderengeni. Mennyi gondtól, aggodalomtól, kínos napi kötelességtől szabadulna meg! S az éjszaka harmadik harmadában már várta a rablókat. Bárcsak jönnének, és elhoznák a sok nyűgtől való megszabadulást. De a rablók nem jöttek. Hajnalodott, felkelt a nap. Akkor Kámanita azt kérdezte magától: Miért kellenek ehhez rablók? Felkelt, lerakta fegyvereit, hátra sem nézve kiment a palotából, és elindult az úton. Szabad volt.
Most már tudta, mi az, ami nem kell neki, de még nem tudta, mi az, ami kell. Így vándorolt, bolyongott az országban, amikor híreket hallott arról, hogy egy Buddha jött el megint a világba, és tanít. Nyomába eredt tehát. Ámde Buddha is vándorolt, és Kámanita évekig nem tudta megtalálni. Mígnem egyszer Buddha azt mondta az őt kísérő tanítványoknak, hogy egy időre egyedül szeretne maradni. Megbeszélték az újbóli találkozás helyét, és Buddha egyedül ment tovább. Egy falu szélén eseteledett rá. Betért az első házba - a fazekas háza volt -, és engedélyt kért, hogy az éjszakát a tornácon tölthesse. Néhány óra múlva odaérkezett Kámanita is. Neki is megengedték, hogy a tornácon éjszakázzon, elférnek ketten is.
Buddha kérdezgetni kezdte az érkezőt, ki ő, és mi hajtja vándorútra. Kámanita elmesélte történetét, s azt, hogy ő a Buddhát keresi, a tanítványa kíván lenni. Buddha nem mutatkozott be, ehelyett így szólt:
- Én jól ismerem a Buddha tanításait. Hosszú az éjszaka, elmondom neked.
Buddha tanítani kezdte Kámanitát, de ahogy előrehaladtak a Tanban, úgy lett az új tanítvány egyre szomorúbb. Végül félbeszakította:
- Ne haragudj, de te biztosan rosszul ismered a Tanítást. Az a Buddha, akit én keresek, ilyen szamárságokat nem taníthatott.
Buddha elhallgatott. Hajnalra virradva Kámanita útnak eredt, de egy arra rohanó megvadult bika felöklelte és összetaposta őt. Kámanita meghalt a fazekas háza előtt.
Amikor Buddha ezt a történetet elmesélte tanítványainak, nagyon megharagudtak rá. Megkérdezték, tudta-e, hogy Kámanita reggel meghal? Buddha azt felelte: Tudta, hogy ez a Kámanita életének utolsó éjszakája. Ez még kevésbé tetszett a tanítványoknak. Megkérdezték: Miért nem mondta meg Buddha, hogy ő kicsoda? "Mert nem az ember a fontos, hanem a Tanítás" - felelte a Megvilágosodott. - S tudja-e, hol van most Kámanita - kérdezték a tanítványok.
- Kámanita a Napnyugati Paradicsomba került, mert igaz ember volt, az igazságot kereste. De vissza kell még térnie a Földre, mert találkozott az igazsággal, és nem kellett neki...
Ez idő alatt pedig Vaszhitti hű maradt szerelméhez. Magányosan élt. Azután ő is hallotta, hogy mindenfelé megalakulnak Buddha kolostorai, vonzotta őt a Tanítás, és belépett az egyik kolostorba szerzetesnőnek. Buddhának pedig az volt a szokása, hogy sorba járta a kolostorokat, és mindenütt időzött egy darabig. Egy napon Vaszhittiékhez is elérkezett, és velük maradt. Vaszhitti szívének minden rajongása, hite, bizalma, lelkesedése Buddhára áradt. Amikor Buddha tovább vándorolt, minden szerzetesnőnek adott egy meditációs mondatot. Amikor Vaszhittihez ért, ránézett és így szólt:
- Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad. Ez a te mondatod, leányom, erre az életre.
Vaszhitti elégedetlen volt a mondatával. A többiek gyönyörű, mély értelmű, titokzatos szövegeket kaptak, ő meg ilyen egyszerűt. Hogyan lehet ezen meditálni? Elhatározta, hogy Buddha után megy, és új mondatot kér tőle. De nem sikerült utolérnie a vándorló Mestert, s mire a közelébe jutott, Buddha már halott volt. Magára maradt hát a mondatával: Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad! S mert mégiscsak Buddhától kapta, meditálni kezdett. S ahogy elmélyült benne, úgy tárult fel előtte ennek a mondatnak végtelen mélysége és háttértartománya. Megöregedett, meghalt, és nem ért a meditáció végére. Újra meg újra megszületett, sok életet élt le, s még mindig a mondatán gondolkodott. Végül már olyan tökéletes lett Vaszhitti, hogy nem emberként, hanem égitestként jelent meg a világban, ott fénylett a kozmosz éjszakájában ötmillió évig mély meditációba merülve. S aztán egyszer csak történt valami. A nagy, néma, csillagos világmindenségből lassan kiformálódott Buddha, az ő imádott Buddhája. Azt kérdezte:
- Elkészültél-e, leányom, a mondatoddal?
- Uram, azt hiszem, hogy most már elkészültem vele.
- Örülsz-e, hogy újra találkozunk?
- Uram, teljesen mindegy...
- Látom, leányom, hogy tényleg elkészültél a mondatoddal! - szólt Buddha, és szétfoszlott a semmibe.

9. részlet: OM
- Négy napos gondolkodási idő
- Élet az ashramban
- OM elzengése 7-szer

10. részlet ASHRAM
- Élet az ashramban
- Az egyetemi tanár felesége
- Együtt hallgatás
-„Hallgatnak ők is, én is hallgatok, //de csöndjeink nem érnek össze végül, //merthogy én magyarul hallgatok, //s ők svédül.” Kosztolányi
- Menekülés a kolostorból: tudatállapot változás. Gyógyulás.
- Római történet: ébresztő fél kettőkor
- A buddhisták Indiában

11. részlet GYAKORLATOK
- Valláspszichológia: szép mesék.
- Kérdés: azt szeretném megkérdezni, hogy mik voltak ezek a gyakorlatok?
- Szellemi masszázs, koncentrációs gyakorlatok, kontemplációs gyakorlatok, imaginációs gyakorlatok, meditációs gyakorlatok.
- Kérdés: Azt mondta, hogy amikor találkozott a tudatváltozás élményével akkor elmenekült a kolostorból. De csak visszament, hogy valamiféle magyarázatot kapjon, vagy megnyugvást. Mi történt volna, ha nem ment volna vissza, s önmaga próbálta volna megoldani?
- A figyelmeztetés, az „oldalba rúgás” feloldása

12. részlet "TISZTA VÍZ"
Kérdés: meglehetősen mély humánummal beszélt az evilági kultúráról, ami egyre inkább romokban hever, és ezzel valamiféle összeegyeztethetetlen ellentmondásban áll az a látszólagos közöny, amivel a dolgok jövőjéről beszél. Hogy is van ez?
- Síva: a pusztító isten
- Mérhetetlen sok embert öltek meg a gyűlölet jegyében, ennél valamivel többet a szeretet jegyében, de a közöny, a visszavonulás, a magány jegyében még nem öltek meg senkit
- hadvezérek: könyékig véres kezű „Szentek”?
- Angulimala megtérésének története: "Én már megállok, de te mikor állsz meg?"
- Angulimala sorsa halála után
- Rahula története: „ Látod – mondta Buddha - így vagyok én is veled. Én elhiszem, hogy tiszta víz van már benned, de előzőleg piszkos vízzel voltál tele. Én nem iszom belőled, fiam. Ennyi.”






 

JEGYRENDELÉS
Belépő:  Elővételben: 1250 Ft Helyszínen: 1500 Ft

 

 

JEGYRENDELÉS
Belépő:  Elővételben: 1250 Ft Helyszínen: 1500 Ft

Popper Péter előadása, novemberben megjelenő könyvei kapcsán INDIA, AJURVÉDA témakörökben

Mi az élet étterme?

Rekviem Indiáért

Popper és az elefántok

 

2005. május 19. csütörtök 18 óra

POPPER PÉTER

Mágia, Hit és Vallás
Bevezetés az összehasonlító valláspszichológiába - képes beszámoló

 

 


Mi az élet étterme?
 

 

Meghökkentő, hogy a mi kultúránk mennyit foglalkozik a legmateriálisabb dologgal, az egészséges evéssel. Ebben a "méregtelenítő" buzgalomban én azt látom, hogy a természeti katasztrófákkal, járványokkal, politikai fenyegetésekkel teli világunkban ráz minket a félelem. Lesznek, akik valamelyik nálunk honos vallásban lelik meg a menedéket, s lesznek, akik Buddha tanácsa szerint: önmagukban.

De azt is tudnunk kell, hogy nincs olyan inga, amelyik csak az egyik irányba leng ki. A nagy hitek és nagy kételyek, a nagy örömök és a nagy fájdalmak mindig együtt járnak. Ugyanígy van a módszerekkel, a gyógyító tanácsokkal is. Aki gyógyítani képes, az ártani is tud. Mert soha nem a módszer jó vagy rossz, hanem az ember, aki felhasználja. Ezért az emberben érdemes hinni, nem az eljárásban, az orvosban, nem a gyógyszerekben, a bölcsben, nem a módszerekben, a szakácsban, nem a receptekben. Valamilyen kozmikus intelligenciában és nem a szertartásokban.

Ezzel együtt tartalmas életet és jó étvágyat kíván


Popper Péter

forrás: http://www.interbook.hu/

 

 


Várj, amíg eljön az órád

Rekviem Indiáért
 

 

„Amikor leszállt az este – hat óra felé már besötétedett – és kigyúltak az agrai utcák és sikátorok fényei, egyszerre megváltozott a hangulatom. Úgy éreztem: most érkeztem vissza Indiába!"

November közepén jelenik meg a Saxum Kiadó gondozásában Popper Péter: Várj, amíg eljön az órád című könyve, melyben a neves pszichológus-író legutóbbi indiai utazásának élményeiről számol be a szubkontinensen tett korábbi barangolásait felelevenítve. A FigyelőNet e könyvből közöl részleteket.

Agra senkit sem érdekel. Viszont mindenki odaigyekszik, aki India földjére lép. Kizárólag a Taj Mahal miatt. Valaki – még a romantika korában – kitalálta, hogy a Taj a világ legszebb épülete. A története is könnyes, filmet is készítettek róla: A Hindu Síremléket.

Hát síremléknek síremlék, a nagy mogul császár közeli palotájából éppen odalátott rá. Az én számomra kőbefaragott és épületté merevített giccs. A giccsek giccse. Van benne valami felülmúlhatatlan dagályosság. Csupa ál-áhítat, ál-szerelem, ál-szépség. De nagyon is valódi és tudatos szívdöglesztés, a világ elé kiterített gyász szemérmetlensége, Ám ebben a törekvésében zseniális. Egy gigantikus oltár egy nagyon hiú és nagyon gazdag ember szívének üressége felett. A semmi leplezése.

Ám kötelességem becsületesen emlékezni arra is, hogy Richard Katz, röptében körülutazva a világot, majdnem a földre borulva köszöntötte a Tajt. Az örökkévalóságba dermedt szerelemnek látta. Amikor ránézett, azt hitte, hogy álmodik: Ilyen szépség nincs a világon! A középkorban nyilván párbajoztunk volna a Tajért. De a Tajt mogulok építették.

Hit és alázat

Az ősi India építőművészetét a zsúfolt ornamentika jellemzi. Vegyék szemügyre bármelyik templomukat. És mégis… áhítatot fognak érezni. Mert ez a zsúfoltság egyszerre fejezi ki a lelkükben zsúfolódó hitet, derűs alázatot, földreboruló tiszteletet, és az ajándékba kapott élet nagyszerűségét.

Amikor – 25 évvel ezelőtt – legutoljára ott jártam, szépen besétáltam a Taj épületébe, át a kerten, a mű-tó partján, a négy torony által őrzött nagy kupola alá. Most fegyveres őrség zárja el az oda vezető utat. Az autót jó messze leállítják, riksán vagy gyalog lehet továbbmenni. Borsos árért belépőjegyet kell váltani. Hatalmas embernyüzsgés mindenfelé. A kertben sehol egy fenéknyi árnyas hely, ahová leülhetne az áhítatra törekvő, vagy aki elfáradt.

Csudára elegem lett az egészből. Katit egyedül engedtem tovább, én álldogáltam egy darabig, aztán leültem egy fa körül futó napos kőpadra, ahol végre elcsíptem egy helyet és vártam. Sehol se lehetett egy kávét, vagy ásványvizet meginni. Tessék szépséggel megtöltekezni!

Nem élet-vereség

Amikor leszállt az este – hat óra felé már besötétedett – és kigyúltak az agrai utcák és sikátorok fényei, egyszerre megváltozott a hangulatom. Úgy éreztem: most érkeztem vissza Indiába! A nyugati ember szemében a nyomor és a kétségbeesés ugyanazt jelenti. Iszonyodása nem részvétből fakad, távolról sem. Hanem a fantázia-azonosulásból: Jaj, ha nekem kellene így élnem!… S aki e miatt menekül Indiából, az jól is teszi, ha felköti a nyúlcipőket, és meg sem áll az első Hiltonig. S a mi nyugati világunkban igaza is lenne. Az öreg Rothschild módjára, aki egyszer azt kiáltotta: " Vigyék előlem ezt az embert! Nem bírom látni a nyomorúságát."

De India még nem ennyire anyagelvű. A nyomor nem jelent élet-vereséget. A koszos cafatok között, a néha ősemberhez illő primitív sátrakban, a koszban, a mécsesek fényében boldognak is lehet lenni. Sokkal boldogabbnak, mint egy jól karbantartott lakótelepen. Sajnos egyre inkább már csak akkor, ha a kunyhóban van televízió! A képernyőt bámulják, de mégis derű, nevetés, szerelem, elégedettség cikázik a néha fojtó levegőben. Az emberek még nyitottak, érezhetően közük van egymáshoz, kíváncsiak a másikra. Az emberi kapcsolatokat dühödten felzabáló technikai civilizáció még csak nagy falatokat harapott ki hagyományos életformájukból, ám az indiai élet még mindig indiai élet.

Pakura és sárgarépa

Én szeretek a kicsapódó fények és árnyak között mászkálni. Utcán enni a pakurát, vagy a frissen kisütött forró süteményeket, rágcsálni az ott meghámozott sárgarépát, vagy retket, narancsot, mandarint bontani. Közben nyökögve próbáljuk elmondani egymásnak, hogy kik vagyunk, és hogy mennyire szeretünk élni, öregen, betegen, nyomorékon is gyönyörködni a csodaszép lányokban, életünk társának tekintve a tehenet, a kecskét, a kutyát, a tevét és az elefántot, soha sem tudva, de mindig feltételezve, hogy valamelyikben egy isten avatarája (megtestesülése) rejtőzik.

Gwariol utcáin zsongott a zsibvásár. De nem az előbb magasztalt hangulatos életigenlő zűrzavar, hanem a rosszfajta, simlis, átverős. Csupa bóvlit próbáltak a nyakunkba sózni, nem éppen erőszakmentesen. Amilyen kedvesen és játékosan lehet alkudni Indiában az árusok nagy részével, a kisebb részük fojtogatóan erőszakos, szinte rátapad az emberre, s hatszázszor monotonon ismétli ugyanazt a rossz szöveget. Különösen utálom a nyúlkálósakat, akik igyekeznek megfogni az emberen valamit. Ezekre valóban gorombán ráordítok. Respektálják.

>>> Tovább: Popper és az elefántok

Forrás: www.fn.hu

 


Várj, amíg eljön az órád

Popper és az elefántok
 

 

Az elefánt, amikor a vadonban éli életét, de még amikor dolgozik is – pl. fatörzseket hord – megőrzi méltóságát. De ezek a taxi-elefántok, színes leplekbe öltöztetve, és rikító színekkel kipingálva, mint a kivénhedt primadonnák – bizony tragikomikusak.

November közepén jelenik meg a Saxum Kiadó gondozásában Popper Péter: Várj, amíg eljön az órád című könyve, melyben a neves pszichológus-író legutóbbi indiai utazásának élményeiről számol be a szubkontinensen tett korábbi barangolásait felelevenítve. A FigyelőNet e könyvből közöl részleteket.

Az indiai gyártmányú kocsi kitűnően futott, és a pici ember – Dranahnak hívták – ragyogóan vezette az autót a múlthoz képest bődületesen megnőtt indiai forgalomban, a szinte egymáshoz érő autók, teherautók, riksák, robogók, gyalogosok, árusok, szabadon kószáló tehenek, kecskék és kutyák forgatagában. A közlekedési helyzet a városokban sokkal rosszabb volt, mint 25 évvel ezelőtt.

Az indiai kormány nagyon jól súlypontozott. Felszámolta az éhség övezeteket, de azután békében hagyta a nyomort. Legfeljebb annyi változást lehetett megfigyelni, hogy a doboz-házak helyett sátrakban laktak a legszegényebbek, amelyeket girbe-gurba hántolatlan faágakra feszítettek ki. Az alatt kuporgott az egész család… és bámulták a televíziót! Mert televíziója minden családnak volt. A borbélyok, a pakura és szamósza sütők már nem az út szélén dolgoztak, hanem kis fabódékban, vagy legalább tetővel fedett utcai standokon.

Az indiai kormány okosan sztrádákat épít a legmodernebb amerikai gépekkel. A nyomornegyedek között hatsávos sztrádákat. Húsz év múlva Indiának lesz a legmodernebb infrastruktúrája. Akkor aztán jöhet a többi.

Élni hagyni

Reggeli a szokásos hotel, az ő három csillagával. Rendkívül piszkos étterem, az asztalok a falnak vannak fordítva, amikor eszünk, közben a falat nézzük. De a tükörtojás – mindkét felén megsütve – jó, a vaj és a dzsem friss. Ám amíg falatozunk egyszer csak vendég érkezik. Az asztal mögül hatalmas svábbogár mászik fel a falra. Komótosan igyekszik fölfelé, nem fél, nem siet. Szólítjuk a pincért. Őszinte érdeklődéssel nézi a bogarat, szemével jóindulatúan követi, amíg magasra nem ér és csodálkozva rázza a fejét. Kati később felháborodik, hogy miért nem dobta ki?
- Azért, mert ez India – magyarázom. – itt nem bántják az állatokat. Élni és élni hagyni!
- Ezek után kíváncsi lennék a konyhájukra.
- Parancsolj, csak nézz ki az ablakon. Konyhájuk ugyanis nincs. A szabad ég alatt főznek, lombsátor alatt.

Indiában mindenfelé lehet majmokkal találkozni, még New Delhi egy-egy főutcáján is. A fák koronája pedig tele van színes papagájokkal. De semmilyen kalitkából nem lógtak meg. Már a svábbogár-ügyben kitetszett, hogy az indiai ember egészen más viszonyban van az állatokkal, mint a nyugati. Nincs velük se jóban, se rosszban, egyszerűen együtt él velük.

A szent tehenet tisztelik, de enni nem adnak nekik. A tehén tiszteletére néha leáll a világvárosi forgalom, de a zöldséges kis faráccsal védi áruját, nehogy már kihúzzon egy levél salátát. Ha az égi mezőkre tér, énekelve viszik elhamvasztani. Az élet tisztelete általános, és nem csak a dzsainoknál, akik kis seprűvel tisztítják maguk előtt az utat, nehogy egy hangya halálát okozzák, idő előtt. Ám ha a járda közepén haldokolsz, valószínűleg át fognak lépni rajtad, ha egyszer ez a karmád, hogy ott add ki a lelkedet.

Az ötödik rend lázadása

Jaipur felé közeledve, az út szélén egyre több medvetáncoltatóval találkoztunk. Talán ez volt az egyetlen disszonáns elem ember és állat viszonyában, amivel találkoztunk. Kínzásnak tartottam és személyesen is érintett. Én ugyanis mindig azt feleltem az obligát kérdésre:
- Ha nem lehetnél ember, milyen állat szeretnél lenni?
- Örvös medve.
- Miért éppen örvös medve?
- Mert gyönyörű, hatalmas állat, egyedül él nagy hegyek között, végtelen erdőben és mégis növényevő.

Hát engem ne táncoltassanak láncon, a távolba vezető utak szélén! Ezek a medvék már belezüllöttek a szolgaságba. Loncsos volt a bundájuk, alázatos a viselkedésük, zavaros a tekintetük. Nekem különben is az az elképzelésem, hogy a fogságban tartott állatok egy idő után elmebetegek lesznek. Egyszerűen azért, mert állandóan megsértik a személyes terük határait. Az embernek is van személyes tere, amit normális körülmények között csak két esetben lép át: a szerelemben és dührohamában.

Egy majom, egy tigris, egy orrszarvú nem tűri, hogy olyan közel menjenek hozzá, mint az állatkertben. Ha ez a szabadban megtörténik, azonnal reagál: vagy elmenekül, vagy támad. Az emberi társadalomban is kiváltódik ez az abnormális reakciókat kiváltó faktor: sport-rendezvényeken, tüntetéseken, a tömegközlekedésben és a börtönben. A személyes terüktől megfosztott emberek tömege mindig dilisen viselkedik, egy megbolondult kollektív én hatása alatt. Várom az ötödik rend, a medvék lázadását.

Primadonnák

Az elefánt egy kicsit más. Olyan Fellínis jelenség, szomorú bohóc. Bizonyára ismerik a régi anekdotát.
Az idegorvoshoz beállít egy ember.
- Doktor úr, segítsen rajtam. Depressziós vagyok, évek óta nem tudok nevetni. Nem tud adni valami hangulatjavító tablettát?
- Adhatok éppen, de azt tanácsolom, előbb próbáljon ki valamit. Hallom a városban lép fel egy cirkusz. És nekik egy olyan bohócuk van, akinek senki sem tud ellenállni. Annak az embernek ellenállhatatlan humora van, mindenki visítva nevet a viccein.
- De doktor úr… Én vagyok az az ember!

Az elefánt, amikor a vadonban éli életét, de még amikor dolgozik is – pl. fatörzseket hord – megőrzi méltóságát. De ezek a taxi-elefántok, színes leplekbe öltöztetve, és rikító színekkel kipingálva, mint a kivénhedt primadonnák – bizony tragikomikusak. Kati két órát töltött egy ilyen mű-elefánt hátán. S ennek a két órának egyetlen emberi, - bocsánat elefánti – pillanata volt. Amikor megszabadult utasaitól, az elefánt egy fal tetejére hevertette az ormányát és zárt szemekkel pihent. Kati simogatni kezdte a szeme feletti dudort. Az elefánt egyszerre félszemmel ránézett, majd újra behunyta a szemét. Kíváncsi volt, hogy ki simogatja. Nem szokta meg az ilyen gyöngédséget.

Forrás: www.fn.hu

 

 

Helyszín: B-612 Kulturális Műhely, Szeged, Bécsi krt. 7.