Őszintén megvallom - szülőként is, pszichológusként is - évtizedek óta foglalkoztat az engedelmesség problémája. Sohasem szerettem, ha egy gyerek örökké és feltétel nélkül "jó", ha a legfontosabb tulajdonsága az, hogy engedelmes. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a szülői előírások és tilalmak betartása, az engedelmesség bizonyos foka a szocializációnak - a nevelésnek - nélkülözhetetlen feltétele. Ha igaz az, hogy az engedelmesség - mint ezt a tudomány és a közhit egyaránt természetesnek tekinti - hosszú és következetes nevelési taktikák eredménye, az ember nem tud megszabadulni a freudi gondolatmenet hatásáról. A szülő - már gyermeke életének első évében - gyakorlatilag élő tilalomfává változik, és a totyogó egyéves csöppség naponta legalább 20-30 alkalommal hallja a "nem szabad!" különféle változatait. Az engedelmesség tehát valóban nem más, mint megalkuvás, fájdalmas felismerése annak, hogy a vágyott cselekvések általában szülői tilalomba ütköznek, és annak megszegése - bármennyire jó lenne - mégsem tanácsos?

• 2006. november 7. kedd 17:30 SORSDÖNTŐ TALÁLKOZÁSOK: SZÜLŐK ÉS GYERMEKEK